Sajnos Magyarországon szinte senki nem ismeri Enrico Macias zenéjét. Én is egy kedves kolléga révén (köszönet KERDINE MEHDINEK) ismertem meg és nagyon örülök, hogy nem maradt ki az életemből. Próbálom bemutatni őt, hátha valaki még megkedveli.
posted by Catherine @ 9:11 de.
0 comments
posted by Catherine @ 11:51 de.
1 comments
1938. december 11.-én született Algériában Constantine városában (6 rue Biscarrat) egy arab zsidó családban. Ez egy vasárnap volt, délután 4 óra és esett a hó, hideg volt. Eredeti neve: Gaston Ghrenassia. Édesanyja Suzanne Zaouch, eredeti provenci, édesapja Sylvain (1914-2004), eredeti andaluse. Iskola évei normálisan teltek, amiben a zene és főleg a gitár fontos szerepet játszott. Apja hegedűn játszott Cheick Raymond zenekarában, aki nagy mestere volt a maalouf zenei stílusnak, ami speciális arab és andalúz zenei keverék. 12 évesen kapta meg első gitárját a nagymamájától. Ő is ott kezdett 15 évesen. Franciaországba ment Fontainebleau-ba és ott folytatta tanulmányait. Itt találkozott első alkalommal a rasszizmussal. A gimnáziumban volt egy klub. Egy nap, előadás közben összedőlt a díszlet. Amíg helyreállították, ő gitárral a kezében szórakoztatta a közönséget. Ez volt az első szereplése. Érettségivel a zsebében, visszatért Algériába.
1956-ban diplomát szerzett, és nem látta a jövőjét zenében. Oktató lesz, s felügyelői állást kap a Chateaudun-du-Rummel iskolában, így a gitárt mellette folytatni tudja. De a "francia" Algériában az utolsó pillanatait élte, ahol a katolikusok, a zsidók és a muzulmánok terrorizmus alatt éltek.
1961. június 22-én Constantine-ban Cheick Raymondot megölték. A fiatal Gastont ez nagyon megrázta és 1961. július 29-én Cheick Raymond lányával, Suzyval, áthajózott Franciaországba. A hajón írta meg az "Isten veled hazám" című dalát. Argenteuil-ba ment és megpróbált a zenével karriert csinálni. Az elején megpróbálta a maalouf zenét lefordítani franciára. Ez nem volt túl sikeres, így kénytelen volt egy új francia repertoárral előállni és kávézók teraszán, kabarékban fellépni. Sok munkát kipróbált, de mindig a gitárnál maradt.
1962-ben a Pigalon énekelt a kabaréban. Az előadása utolsó órájában kapta a telefont: Igor Barrere egy műsort csinál "5 oszlop egyben" címmel és felkérte, hogy énekelje el az "Isten veled hazám" című dalát. Ez volt az első hivatalos fellépése. Az első lemeze 1962-ben jött ki, aminek a címe: Adieu mon pays (Isten veled hazám). A francia televízióban októberben szerepelt nagy sikerrel. 1962. február 16.-án 12 év ismeretség után feleségül vette Suzy-t. Az első turnéja 1963-ban volt. A lánya Joyca is ebben az évben született, január 10.-én. Ebben az évben születtek "Enfants de tous pays" (Minden ország gyerekei) és "L'ile du Rhône" (Rajna szigete) sikerszámai.
1964-ben egy turnét csinált Libanonban, Görögországban és Törökországban. Ebben az évben Gaston felvette az Enrico Macias nevet. Ekkor indult meg a hatalmas karrierje Franciaországban és a nagy világban és énekelte a "Paris, tu m'as pris dans tes bras" (Párizs, te aki a karjaidba fogadtál engem) és "Les Filles de mon pays" (Országom lányai) sikerdalait. Vincent Scotto díjat nyert a "Les Gens de Nord" (Észak népei) és a "Non je n'ai pas oublié" (Nem felejtettem el) dalaival. Következő évben fellépett Moszkvában 120.000 ember előtt a Dinamó stadionjában és még 40 orosz városban. Koncertezett Japánban és megjelentek lemezei spanyolul és olaszul is.
1965 nyarát gyász borította be, testvére Jean-Claude Serge Lama kocsijával karambolozott Aix-en-Provence határában és meghalt. 1967. december 16.-án megszületett a fia Jean-Claude.
1968-ban nagy sikert aratott Carnegie Hallban New Yorkban és koncertezett Kanadában is. Ekkor jelent meg a "Noël à Jérusalem" (Karácsony Jeruzsálemban) című száma.
1976-ban arany lemez lett a "Melissa" című lemeze, amin megtalálható egy nagyon szép dala a "Malheur à celui qui blesse un enfant" (Szerencsétlenség mindenkinek, ha egy gyerek megsérül). Arab országban be volt tiltva a zenéje.
1978-ban az egyiptomi elnök Anouar El Sadate meghívta Egyiptomba és 20.000 ember előtt adott koncertet a piramisok lábainál.
1980. novemberében Kurt Waldheim, a Egyesült Nemzetek főtitkára a "Malheur à celui qui blesse un enfant" című dalt az UNESCO javára fordította. A nemzetközi ismertsége a művésznek nagy sikert aratott.
Köszönet a fordításban nyújtott segítségért Révfy Tivadarnak, Baja legjobb francia tanárának, aki maga is ismeri és szereti Enrico zenéjét.
2006. 04.24.-én jelent meg az új albuma a "La vie populaire" (Népi élet) címmel. A következő riport utána készült vele.
- A nosztalgia nem hiányzik az Ön albumáról…
- Igen, különösen az első dalban az „Egy rím”-ben (Une rime). A nosztalgia volt a jellemző az egész hosszú életemben. Fusztrált vagyok, hogy nem tudtam visszatérni a hazámba. Egyedüli orvosság, amit találtam, ez a remény és reménység a dalaimmal.
Ennek a nosztalgiának a himnusza a „Keserű narancs” (Oranges améres) az előző albumomon. A keserű narancs egy gyümölcs, amire nincs mindig szükség, és mégis csinálni lehet kiváló lekvárokat… én soha nem beszéltem a nosztalgiáról, hogy ne adtam hozzá reményt. Az „Egy rím” (Une rime) kicsit könnyű motívum a lemezen a „Népi élet” (La vie populaire) dallal. „Egy rím” (Une rime) egy olyan dal, amit nem én írtam: ez egy ajándék a fiamtól és csapatától. Ez egy nagy kiáltása a szeretetnek a fiamtól.
- Ez a második közös munka a fiával ezen az albumon?
- Ez egy családi munka volt. A fiamnak nagy tehetsége van. Ő hangszeren játszik, zeneszerző. Ő nem kíván olyan karriert csinálni, mint én. Ő jól van a kamera mögött az apja színpadán. Ő szereti a művészeket és zenészeket, amilyen én vagyok és még jobb gitáros. A fiammal a munka nem olyan, mint korábban. Ő kezelhető, barátságos és nagyon spontán.
- A két utolsó albumán megfigyelhető egy visszatérés a kezdetekhez.
- Ez egy nagy kanyar, ami 1999-ben köszönhető a fiamnak, ami visszavitt a gyökereimhez. Amikor megérkeztem Franciaországba, ezt az örökséget vissza kellett fojtanom. Én ebben a zenében vagyok apámmal, aki hegedűs volt Cheick Raymond zenekarában, a legnagyobb arab-andalúz zenész volt, akit ismertem Algériában. És 1961-ben meggyilkolták. És vele, az arab-andalúz zenét is eltemettem. Nem akartam róla beszélni többet.
Ebben a zenét nem lehet megszerkeszteni, csak előadni lehet. Olyan mint a klasszikus zene. Ez a nagy inspiráló forrás a munkámban.
- Elitje „A francia dalok énekesei”-nek nem elavultak már?
- Én nagyon büszke vagyok arra, hogy népszerű énekes vagyok a francia varietében. Én nem csinálok különbséget zenei stílusok között. Nem szeretem a klasszikus címkézést. Írtam nagy francia dalokat, mint az „Észak emberei” (Les gens du nord) az „Országom lányai” (Les filles de mon pays), ezek hagyományos dalok. Ez minden. Aki énekli a „Lai, lai, lai” vagy arab-andalúz melódiákat, azok azonosak velem.
- Elmondható, hogy ezen az albumon egy kulturális keverék van?
- A kultúra a szerelem tetője. A kultúrák keveredése egy bizonyíték, hogy a határok, a zászlók és vallások nem tudnak a szerelem közé állni
- Milyen érzés volt az Ön részvétele Marokkóban, Fes-ben a zenei fesztiválon?
- Nagyon fontos volt számomra, hogy elmenjek Marokkóba. Először vettem részt ezen a fesztiválon. Ez a türelem bizonyítéka és Mohammed VI iránti tisztelet. Fantasztikus volt.
- 2003-ban a „Keserű narancs” (Oranges améres) albuma több mint, 100.000 példányban kelt el. Hogy értékeli ezt a sikert?
- Ez egy házasság a zene, a szöveg, a hang és egyéniség között. Én mindig közel vagyok az emberekhez, a barátság az emberi fajé. Én minden embert szeretek.
- „Minden gyerekálmom virágzik az idővel…” Algériába való visszatérés is ehhez az álmokhoz tartozik?
- Szívemben él. Egy nap, mikor vissza fogok térni Algériába, az lesz a barátság és a jutalom. Ez az algériai nép kívánsága és ez egy különleges pofon lesz mindenkinek, aki megakadályozott ebben a történelmi eseményben (2000-ben nem engedték Algériában a koncert).
- Ha Ön csak egy dalt írhatott volna…
- Ez a „Karácsony Jeruzsálem” (Noël à Jérusalem) című dal lett volna… A falnál mezítláb imádkoznak, én láttam az embereket keserűen és összetörten… elhagyni ezt a helyet, elszakadni és meghalni menni. Én egy karácsonyt képzeltem el magamnak, ahol az összes vallás békében összegyűlne. „Minden ország gyerekei” (Enfants de tous pays) Jeruzsálemben…
2006. december 2.-án Nice-ben készült a következő riport:
"Meg kell bocsátani, de felejtés nélkül"
-Beszél nekünk a kezdeteiről?
- EM: Az első hivatalos előadás, amit adtam, mint híres ember, az itt volt a színházban a Verdure-ban, Nice-ben. Volt Pierre Blanchard, Jean Jacques Debout… Nagyon-nagyon jól emlékszem. Ez nekem és környezetemnek egy nyerő kihívás volt. Mindenegyes alkalommal, mikor Nice-be jövök, örömet okoz nekem a közönségem látványa, ami együtt jár velem 45 éve – a fiatalok, a kevésbé fiatalok, az idősebb generáció emberei, akik idősebbek, mint én, vagy hasonlók, a gyerekek és unokák... Ez csodálatos, hogy 45 év után, újra meg tudom találni magam, új dalokat tudok énekelni, az első sikereimet énekelni, amiket meg mindig nagy izgalommal adok elő. Én nagyon elégedett vagyok köztetek.
- Mikor az ember csatlakozik az emberekhez, akkor minden emberhez csatlakozik. Ez is egy Enrico meglátás, ami elkíséri: Büszkeség a béke követének lenni. (Taps).
- EM: Amikor meg lettem nevezve a béke követének, különösen a gyerekek védelmére az egész világban, 1997-ben New Yorkban, Kofi Annan hivatalosan az újságírók előtt nevezett ki a világ összes országára. Kofi Annan mondta: „Ez az, amit te mindig csináltál. Most felajánlják neked az UNO szervezetét, hogy fojtasd az utad.” Ez fontosabb, mint előtte persze, de nekem ez azonos dolog. Az én csatám a béke. Engem mindig kísér, hogy mit mondok a dalaimmal vagy az interjúkkal. Nem csinálom egyszerűen, hogy előadom az érzelmeimet, mert ez már rossz, mint üzenet. Ez nem az, mert más énekesek kifejeznek dolgokat és küldenek üzeneteket, hogy nekik nincs lehetőségük kifejezni cselekedetekkel, ez nem egy kritika. De nekem, ez a temperamentumom, hogy ez így van. Ha nekem mondjátok: én nektek fogok ivásra vizet felszolgálni, azt fogom csinálni. Én nem fogom azt mondani: egy nap fogom nektek felszolgálni a vizet. Én ezt csinálom. Megyek Afrikába, Közép Keletre, az egész világba, hogy gyerekeket mentsek. Utoljára észrevettem, hogy vannak francia gyerekek, akiknek a szüleinek van papírjuk, de nincsenek rendszerezve. Őket kiutasítás fenyegeti. Én nem mulasztottam el felszólalni Sarkozy miniszter úrnak.
És megmondtam, amit gondolok. Ez ad rizikót. Ő azt mondta nekem: „De, miért csinálod ezt, nincs szükséged erre.” „Nem, nekem szükségem van rá!” Adtatok nekem közismertséget. Tehát megpróbálak titeket maximálisan megvédeni.” (Taps)
- A dalában az „Én történetem a te történeted”-ben azt mondja: „Az én történetem a te történeted. A nap csinál nekünk életet. Az éjszakák és ködök ritkák. Ha ember ezt egyszerűen mondja, hogy mindenki a földön van, azonos levegőt lélegzünk.„Hogy látja? Csinálni egy hidat a 2 világ között: az arab világ és a másik világ között, ami zsidó, keresztény, buddhista …
- EM: Igen, mert elhagytam az országom, és nem tudok visszatérni. Ez egy nagyon nagy bántalom. De odáig jutottam, hogy a zenén és a népek szeretetén keresztül ápolni tudom ezeket bántalmakat. Tudom, hogy előbb vagy utóbb a népek akarata kifejezi és ezek a bántalmak meggyógyulnak…
- Ezt csinálja szintén Fes-ben a fesztiválon?
- EM: Igen, hallgassa, ez nem csinál demagógiát. Én elmentem Marokkóba. Tudom, hogy vannak kritikák, az emberi jogokra, de mindenesetre engem megtalált, találtam egy országot egy hihetetlen toleranciával, ahol az ember nincs hátrányban, ha héberül énekel vagy arabul vagy franciául vagy spanyolul…Minden nyelven! És, énekelni is a kéréseket, saját vallásom szent zenéit. Tisztelik az azonos istent és a szeretetet, ami az emberiségnek van, ez azonos dolog, hogy én hiszem, hogy mindenkinek azonos vallása van. Az igazi vallás az a tolerancia. A vallás az általános szeret. Ez abból van, hogy minden vallásnak van az ő nemességi levelei. Mi, a szabadság győztesei vagyunk, mert Mózes felszabadított egy egész népet: ő államosította a szabadságot. Jézus a szeretet prófétája volt. Az iszlám az összefoglalása a zsidóságnak és a kereszténységnek, ők egyesítették az 5 szent könyvet az Evangélium alatt. Az iszlám szóban van a „béke” szava, salam. Az iszlám a tolerancia szimbóluma. Mohamed próféta, akit lebecsülték abban a pillanatban a karikatúrák miatt, ez a tolerancia prófétája. Ez az egész egy ostobaság és egy történelmi hiba gondolni, hogy ez egy szent háború. Ez nem igaz. Ez az iszlám történelem egy periódusa, ami a szent háborút előírta elfogadni a tanításnak, de így semmi köze a koránhoz, ami egy megfelelő másolata az Ótestamentumnak. Ezért nem kell mindent összekeverni, amit talál az ember a világban. A népek, akik a vallást szolgálják, megölik a más népeket. Én nem hiszem, hogy van olyan vallás, ami arra ösztönöz, hogy harcok legyenek. (Taps)
- Az ön fia zeneszerző és szövegíró ezen az albumon. Hogy sikerült önnek ez az aranycsinálás?
- EM: Nem a fiam csinál mindent a lemezben, de hála neki, hogy találkoztam új zeneszerzőkkel és szövegírókkal. Zárójelek között, és soha nem mondtam le, hogy vele dolgozzak, mindig együtt dolgozzunk. A fiam volt a gyújtószerkezete egy új és fiatalos inspirációnak. Én nagyon büszke vagyok arra, hogy fiatalok érdeklődnek utánam nagy szeretettel és ők nem mondják: „Jó Enrico Macias, elég lesz. 45 éve lesz, hogy énekel.” Ellentétben, ők tudják, hogy én más dolgokat mondtam és csináltam.
- Hogy történik Enrico Maciassal? Ez egy klán? Egy nemzetség, aki elutazik, ami elkíséri?
- EM: Zenészeim ez több, mint a családom. Többet vannak velem, mint a saját családom. Mi együtt vagyunk. Ez a léleknek elsőrendűen fontos. Én nem fogadok csak azért egy zenészt a csapatomba, mert tehetséges, a lélek számít többet. Ez a lélek, ami testet csinál körülöttem, nem mint vezető, vagy egy bajnok, egyáltalán nem, mindenki a szerepében van. Ők tudják, hogy tisztelem az ő szakértelmüket és tudom, hogy ők elhozzák nekem ezt. Ozmózis keletkezik közöttünk. Velük történik közöttünk egy beszivárgás. Nem szeretem a „klán” és „nemzetség” szavakat. Ez egy család, ami nyitott a közönségre és millió emberek vannak a világon, akik csatlakoztak a mi lelkünkhöz.
- Ezen az albumon, a vezető szál: az emlékezet. Ez egy személyes választás volt, akarat, hogy van egy híd a tegnap emlékezete és a ma emlékezete között és ez a remény adja a holnapot?
- EM: Ez, ami nekem szenvedést csinál a világon: az, amikor a népek elfelejtik azt, hogy mi volt 30, 50 vagy 100 éve. Ez egy szentségtörés, főleg mikor Istent káromolnak. Mert az emlékezet tisztelete, ez a tisztelet a múltnak, ez tisztelet azoknak is, akik a múlt áldozatai és nekem az emlékezet tisztelete így rábír minket helyrehozni a jövőt is. Nekem az emlékezet az Isten. Isten magát átalakította emlékezetté és gondolom, hogy hinni valamiben, kell hozzá emlékezni. Tehát, ha mindig emlékezünk az emlékezetre, ez hogy emlékezünk Istenre.
- Mikor ön kis kivonatban mondta, hogy én idéztem mindent pontosan, ön beszél „éjszakáról és ködről”. Ez azt jelenti, hogy még van kockázat, hogy felejt? Ez egy módja a visszahívásnak, hogy ez mindig friss legyen?
- EM: Mindig ébernek kell lenni a népek őrültségében. Vannak népek, akik az ördög hívei és ők a szeretet ellen vannak. Ők a gyűlölet hívei. Számomra a gyűlölet az ördög, a szeretet az Isten. Én nem tudom eltűrni, hogy létezik még most dolog, hogy hisznek a kiegyenlítésben a Shoah alagútja vége után. Az embernek ébernek kell maradnia, mert soha nem tudja, mikor jöhet vissza. De, én nem akarok egy rossz prófétát játszani, gondolom, hogy tudnak kapni leckéket, hogy az emlékezet fontos azért, hogy elkerüljék, ami újra előjön. Ezek kísérletek voltak. Nem jöttem ide Nice-be hosszú idők óta, mert kicsit leblokkoltam azok az emberek miatt, akik hordozzák ezeket az eszméket, el akarják felejteni a Shoa emlékét. Emlékezni kell mindenre. Meg kell bocsátani, de felejtés nélkül. Ez jelenti a pillanatokon keresztül, nem kell megbocsátani, meg kell előzni. (Taps)
- A családja, mikor ők látták az ön személyiségét egy másik megvilágításban nevezetesen a moziban, nem féltek attól, hogy a zene háttérbe kerül?
- EM: A zene soha nem fog háttérbe kerülni! Soha nem fogom elhagyni a zenét. De ez egy játék a komédia, ez egy más zene, amiben jól érzem magam. Van egy elvem: ha nekem holnap azt mondják, hogy adni kell egy táncos előadást, sőt adnak nekem egy milliárdot, nem fogom tudni, mert tudom, nem vagyok képes rá. A tehetség abból áll, hogy „nem, nem vagyok képes megcsinálni”. A tehetség abból is áll, hogy „Igen, képes vagyok véghez vinni.” Én tudtam a belső erősségem, hogy biztos voltam, hogy el tudom játszani a komédiát: ez egy nagy pihenés számomra. Nem felejtem el a zenét. Két felvétel között a gitárom mindig velem van, soha nem hagyom el. (Taps)
- A „Még mindig kamuzunk 2”-ben, láthattuk önt ténylegesen nem bírta ki, hogy egy dalocskát ne adjon elő.
- EM: Igen de az ott egy hiba a rendezőtől. (nevet) Mert ez nem volt teljesen előrelátható. Én voltam a mennyasszony apja, józan voltam lerészegít engem a zene és a zenekar, akik ott voltak. És ő mondta nekem: „Tudod, az emberek ki lesznek ábrándulva Enricoból. Szükséges lesz neked egy dalt énekelni. Te úgy rendezed, hogy te nem teljesen Enrico Macias vagy.” Természetesen felmegyek a színpadra, énekelek, és egy csapásra akarták, hogy én már 30 éve Boudboule vagyok, ez nem lehetséges. Ezért szándékosan csináltam időről időre, hogy rosszul az énekeltem, kitaláltam szavakat, nagyon rossz énekes voltam, amíg Boudboule voltam. Mindenki, aki ott volt a környéken, ők tapsoltak a kezükkel, és ott egy azonnal kiabálta: „Te menj oda Enrico!” (nevetés). Mondtam: „Álljon meg! Én nem vagyok többet Enrico. Én Boudboule vagyok! Ön megőrült vagy micsoda?!” (nevetés) Végül nem tartotta meg, de nekem, én hiszem, hogy ez a legjobb pillanat a filmben. (nevetés).
- Egy dalban ön ezt mondja: „Amikor mesélünk a mi izgalmunk, a mi szent asszonyaink, ugyanazok vagyunk. Ebben a történetben, ami a sötétben végződik, én ugyanazt mondom. Az biztos, hogy az ember hasonlít, az ember együtt van.”
- EM: Persze, az én filozófiám, ez a különbség. Ezt nem tudja mondani, hogy minden dolog azonos, mint a robotok, mint a faj Hitler gyárának legszebb álmaiban, selejtezése a más fajoknak. Nem, én a változatosságé, a különbségé vagyok: a különbség egy nagy gazdagsága Franciaországnak, az egész emberiségnek. A föld mindenkié! Ez nem azért van, mert vannak emberek, akik meghatároztak egy határvonalat, hogy embereknek nincsen joga élni egy határvonalon és ott enni és inni ahogy kell. Adunk enni kutyának és macskának, akik odajönnek a tulajdonunkba, hogy egyenek és igyanak. Miért nem gyakorolják ezt más emberekkel, akik nem ugyanazon a határon élnek, ahol mi? Politikusok beszéde, akik most éppen kampányolnak, elégé veszélyes és szuper ostoba. Bocsánat, de ők frankul beszéltek és valóban, ha kevésbé lennének nacionalisták, ha kicsit nyitottabbak lennének az emberi lények valódi érdekei felé, úgyhiszem, akkor több hívük lenne. (Taps)
Enrico Izraelről nyilatkozott 2006 elején:
Izrael nekem erőt nyújt
- Gyakran utazik Izraelbe ?
- Nagyon gyakran utazom Izraelbe. Először, mert ott van a családom és a barátaim. Azután, hogy ott énekeljek, hiszen ezt nagyon igénylik az izraeliek. Nekem van egy házam St-Tropezben, legjobban a nyaralásom Izraelben szeretem. Amikor ott vagyok, nagyon jól érzem magam ott. Szeretem Izraelt, nem csak hogy ott töltöm a vakációmat, de merítek a spiritualitásából. Ott megerősödöm. Ez nekem nélkülözhetetlené vált.
- Hogyan látja Ön az országot 2006-ban?
- Ez az ország, ami óriásit fejlődött. Izraelt ismerem már 40 éve és a változások csodálatosak. Még egy fiatal ország, de mikor az ember látja, amit az izraeliek csináltak a sivatagban, amikor mérik a szintet a technológiájuknak és az ő életszínvonalukat, azt mondhatjuk, nem vesztegették az idejüket, a háborúk ellenére, amivel az ország mindig szembetalálta magát.
- Melyek az előszeretett területei amikor Ön oda megy?
- Én mindig keresztül-kasul bejárom az országot. Gyarkan megyek Dimonába, Ashdod-ba, Hertzlya-ba, Tel-Avivba és Jérusalem-ba természetesen, de az én kedvenc helyem Eilat marad. Szeretem ezt a várost a klímájával, környezetével és sok barátom van ott.
- Ha Ön tanácsot adhatna a turistáknak, hogy mit nézzenek meg, mit ajánlana mindenképpen?
- Nem leszek eredeti, ha Jérusalem-t és Nazareth-et mondom. Izrael, ez a 3 szent vallás helyszíne. Ezáltal mindent kell látogatni diszkrimináció nélkül, hiszen Izrael az emberiség bölcsője és az egyistenhitüségnek Azután tanácsolnám látogatni minden oldalát a történelemnek és archeológiának, ilyen Massada. De a régészet által, az ember sokkal jobban érti a mi eredetünket és a mi történetünk fejlődését. Túl a történelmi és vallási jellegen, engedje meg nekem, hogy mondjam, hogy Izrael gasztronómiában is magasan fejlett. Ott jobbnál jobbakat lehet enni, és mindegyik háztartás rivalizál a legjobb francia vendéglőkkel. Nagyon értékelem a boraikat, megjegyzem az Yarden fehéret ami elsőrendű. Például, mikor Jaffa-ban vagyok, soha nem hagyom ki, hogy Christian-nál az ”Alhambra”-ban egyek, úttörő a francia gasztronómiában és eldugott hely ráadásul.
- Lesz Önnek előadása Izraelben?
- Igen. 2006. január 23.-án és 24.-én énekelek Tel-Aviv-ban az Auditorium Manná-ben. Nagy rendszerességgel adok előadásokat Izraelben, ez mindig egy ismételt öröm.
Van egy játék a fan club oldalán. Itt tudhattuk meg:
- 45 év karrier során a legnépszerűbb dala: Mon coeur d'attache
- Mit gyűjt Enrico?: pakli kártyákat, már több, mint 300 darab van neki
- Dalok, amiket ő írt és szerezte a zenéit: Adieu, mon pays; Mon amie mon frere; Sans voir le jour, Va-t-en,
- Telefonján beállított csengőhang: Adieu, mon pays
posted by Catherine @ 11:17 de.
7 comments
Enrico Macias hazája, hisz itt született 1938-ban Constantine-ban és élt 1961-ig, míg át nem települt Franciaországban. S nem utolsó sorban egy kedves barátom hazája is, aki Cherchellben él a tenger partján (Boualem ez Te vagy!), és akinek ötlete révén kezdtem neki ennek az oldalnak. :)) Ezért illik az országról pár szót tudni.
Az ország mottója: La révolution par le peuple et pour le peuple! (Forradalom a népből és népért!)
Az ország hivatalos megnevezése: الجمهورية الجزائرية الديمقراطية الشعبية
Al-Jumhūrīyah al-Jazā’irīyah
ad-Dīmuqrāţīyah ash-Sha’bīyah
Algéria, Észak-Afrikában található Tunézia és Marokkó között. Területe 2.381.740 km2 (Magyarország csak 93.030 km2), a világ 11. legnagyobb országa. Népessége 32.531.853 fő (Magyarországé 10.076.000 fő). A fővárosban, Algírban közel 1.840.000 fő él. A népsűrűség 13,55 fő/km2. Keskeny mediterrán parti síkságából emelkedik ki az Atlasz két hegylánca, közrefogva egy sós tavakkal és mocsarakkal borított fennsíkot. Az ország 80%-a a Szahara-sivatag része. Legmagasabb pontja: Tahat 3005 m. Legjelentősebb folyók: Chéliff. Legjelentősebb tavak: Chergui-sott, Merlhir-sott, Mérouane-sott (sóstavak). A hivatalos nyelv az arab, de sokan beszélik a franciát és berbert. Népek: arab (70%), berber (30%). Vallások: mohamedán (99%), egyéb (1%).
Történelme röviden:
Őslakói a berberek és a tuaregek. Partvidéke az ókorban először a főniciai-karthágói, majd latin kultúra hatása alá került, míg a 7. században az arab hódítás nyomán az iszlám kultúra szerves részévé vált. A 16. században jött létre a török vazallus állam, amelynek kalózkodása 1830. június 14.-én okot adott a francia megszállásra, és 37.000 fővel partra szállt Algír mellett. Algéria meghódítása már I. Naplóeon terveiben is benne volt. 1834. július 22.-én Lajos Fülöp francia birtokká nyílvánította Algériát. 1870-től a franciák nagy létszámú betelepítéssel a partvidék kulturális arculatát, etnikai összetételét és birtokviszonyait a bennszülött lakosság számára előnytelenül megváltoztatták. 1871. március 14.-én arab és berber törzsek felkelése kezdődött Mohamed al-Mokráni vezetésével, de a franciák leverték. 1936-ban megszületett az önálló Algériai Kommunista Párt, aminek ekkor 5.000 tagja volt. 1926-ban feltűnt Meszali Hadzs, akit az algériai nacionalizmus atyjaként emlegetnek, és létrehozta az Algériai Néppártot. 1938-ban fejeződött be az ország megszállása. 1945 tavaszától Meszali Hadzs az algériai nép vezetője. Algéria a franciákkal 8 évig vívott véres háborút követően, 1962. július 5.-én vívta ki függetlenségét. 1962 őszén az ENSZ felvette Algériát tagjai sorába. Nem kapitalista fejlődési útra lépett: államosítások következtek be az iparban és a mezőgazdaságban. Az olajbevételek fokozódásával nagy beruházásokat eszközöltek, melyeket részben hitelből fedeztek. 1991-ben a választásokat a fundamentalista párt (FIS) nyerte meg, az eredményt a hadsereg megsemmisítette és újabb választásokat írtak ki. A FIS katonai szárnya 2000-ben oszlatta fel magát, több militarista a nemzeti megbékélés érdekében amnesztiát kapott.
Gazdasága:
A szénhidrogének bányászata alkotja az ország gazdaságának gerincét. A költségvetés bevételének 60%-a, a GDP 30%-a, az exportnak pedig több mint 95%-a származik ezekből. Földünk 5. legnagyobb földgáz- és 14. legnagyobb kőolajtartalékával rendelkezik, a 2. legjelentősebb földgázexportőr. Az 1960-as és 1970-es években végigvitt nagy beruházások csak részben hoztak sikereket, ugyanakkor nagy mennyiségű hitel felvételével jártak együtt. Összes külső adósságállománya meghaladja a 25 milliárd USD-t, ami a GNP 50%-a. A kormányzat a gazdasági szerkezet diverzifikálása érdekében támogatja a kőolajszektoron kívüli hazai és külföldi beruházásokat. Mindez csak mérsékelt eredményeket hozott:a munkanélküliség továbbra is meghaladja a 30%-ot. Algéria 2001-ben társulási szerződést írt alá az Európai Unió-val, ami a külkereskedelem növekedését eredményezi. A GNP értéke: 50,4 milliárd USD. GNP/fő értéke: 1.630 USD. A GDP szektorális megoszlása: mezőgazdaság 17%, ipar 33%, szolgáltatás 50%. Exportjában a kőolaj, a földgáz és ezek a termékeinek szerepe szinte kizárólagos (97%). Ezen kívül egyes mezőgazdasági termékek (zöldség, déligyümölcs, bor ) kerülnek csak kivitelre. A mezőgazdaság háttérbe szorulása az ország importjában is megmutatkozik: az élelmiszerek a behozatalának mintegy negyedét teszik ki. Behozatalra szorul az ország gépekből, ipari berendezésekből és fogyasztási cikkekből is. Legfontosabb kereskedelmi partnerei: az Európi Unió országai (Franciaország, Németország stb.) mellett az USA és Brazília.
Néhány kép erről a szép országról:
Több kép található: http://www.algeriacolor.com/ oldalon.
posted by Catherine @ 11:16 de.
0 comments
L'Éligse
Régi római színház romjai
Kis kikötő
posted by Catherine @ 6:31 de.
2 comments
posted by Catherine @ 10:01 du.
1 comments
2003-as párizsi L'Olympiaban koncertképek:
2006-os képek:
posted by Catherine @ 9:21 du.
0 comments
2006.05.05.: Chauny koncert után személyesen dedikálta az új CD-jét.
Nantes-ban vettem ezt a koncert füzetet, amit Párizsban sikerült mindenkivel aláíratni, aki vele zenélt a koncerten és aki részt vett a lemez elkészítésében. Enricoval írattam alá utoljára, neki már alig maradt világos hely, de azért megoldotta. :)))
Most szinte ez a legnagyobb érték, ami Enricoval kapcsolatos. :)
posted by Catherine @ 9:20 du.
0 comments
posted by Catherine @ 9:04 du.
0 comments
Vasútállomás
Városháza
Saint Pierre katedrális
Saint Etienne templom
Saint Etienne templom
Hotel Premiére Classe
Creil
Vasútállomás
Oise folyó
Hotel Le Chateaubriand
Városháza
Forum kultúrház
Koncert utáni dedikálás képei
Koncert képek:
posted by Catherine @ 8:56 du.
6 comments
